Igen, állítólag lovasnemzet vagyunk. Valaha a nyereg alatt puhítottuk, és akkor még nem beszéltünk Kincsemről meg a 80 huszárról. De az a helyzet, hogy ha mindezt figyelmen kívül hagyjuk, ha nem a hagyomány, pusztán a kíváncsiság hajt, akkor is gyorsan rájöhetünk, milyen szuper minden perc, amit egy ló társaságában tölthet az ember. Nem kell (nem is szabad) azonnal a hátára pattanni, elég először csak belenézni a szemébe, hallgatni a szuszogását, fújtatását, prüszkölését. Répával és almával kínálni, figyelni, milyen érzékenyen, kifinomultan reagál minden rezdülésünkre. 

A budapesti állatkertben erre mindig volt lehetőség. A második világháború előtt volt itt lovas- és hajtóiskola pónifogattal. A hetvenes évek közepétől csaknem a rendszerváltozásig itt működött az állatkerti kísérleti gyermeklovarda, az alábbi kép is ott készült, utána pedig a parasztudvarban állandó lakók voltak a lovak. 

Az állatkert azt ígéri, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően felélesztik a lovashagyományokat, és a hamarosan megnyíló új játszóparkban, a Holnemvolt Várban lovasélményekkel is várják majd a látogatókat. Minderről bővebben is olvashattok itt.