"A dól, a dekkáni dól - a Vörös Kutya, a Gyilkos!” - így nevezte Von-tolla, a Kívülálló A dzsungel könyvében az ázsiai vadkutyák nemzetségét. Hát íme, itt vannak.

Ők lennének azok? Hiába állok az Állatkertben a kifutójuk előtt, nem tudom felidézni a halálos harcot, amint a Szabad nép - Akela szürke farkas csapata - és a vándorló vörös dólok összeakaszkodnak. Itt csak egy csapat hancúrozó kiskutyát látok, akik hol egymás farkát, hol anyjuk fülét cibálják, vagy megpróbálják becserkészni a szemtelen szarka árnyékát, s rávetődnek a széllel libbenő falevélre.

Persze, a természetben biztosan másként van, vagy legalábbis volt, hiszen Kipling korában még nagyon elterjedt volt szinte egész Ázsiában, mára viszont veszélyeztetett fajjá vált, csak foltokban fordul elő egy-egy védettebb kisebb dzsungelekben és erdőfoltokban.

Kiplingről azt tartják, hogy igen jó megfigyelőként meglehetősen hű képet festett állattörténetei - így A dzsungel könyve - szereplőinek szokásairól, életmódjukról. Azóta - sajnos - sok minden változott a természet kárára. Nem csak Sir Kán nemzetsége, a tigrisek szorulnak védelemre, hanem a vadkutyák is.

A Fővárosi Állatkertben meg is tesznek értük mindent. Alig három hónapja ismét született egy alomnyi ázsiai vadkutya kölyök. Hát nem bűbájosak?

A fényképeket az Állatkerti Alapítvány fotósa, László Melinda készítette.