jegesmackó blog

Egy kis időutazás

2017. július 16. - maciblog

Az állatkert honlapján találtam ezeket a régi fotókat. A 30-as években bővült a Pálmaházzal az állatkert, bevallom, ez az egyik kedvenc helyem. Eredetileg nem is ide, hanem a Gellért-hegyre építették volna, de végül úgy döntöttek a főváros akkori vezetői, hogy a trópusi állat- és növényfajokat bemutató csarnok is kerüljön az állatkertbe. Végh Gyula műszaki, illetve Ilsemann Keresztély és Räde Károly kertészeti tervei alapján készült el az acélszerkezetes épület a kert déli csücskében. 

ffkep_regi_zoo151.jpg

A II. világháborúban megrongálódott, 1952-ben nyitották meg újra. Többször is fel kellett újítani, a legköltségesebb rekonstrukció 1991-ben kezdődött, több mint egymilliárd forintba került és a műszaki nehézségek miatt kilenc évig tartott. Akinek pedig nagyobb adrenalinlöketre volt szüksége annál, amit a Pálmaház nyújthat, nem kellett a krokodilok közé vetnie magát, elég volt bóklásznia kicsit a kertben, simán szembe jöhetett vele egy tigris. 

ffkep_regi_zoo153.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jegesmacko.blog.hu/api/trackback/id/tr8512663675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása