Ismét rendhagyó szülői értekezlet az Állatkertben

2019. május 10. - maciblog

Ilyen szülői értekezlet nincs is, legfeljebb a mesékben - gondolhatnánk -, hiszen ezúttal egy gyereknek sem kell izgulnia, és egyetlen szülőknek sem nyűg a fogadóóra, sőt: mindenki jól érzi magát.

Ez a budapesti Állatkert május 12-i egész napos programja, a Nevelőszülők Találkozója.

Ezt a szülői értekezletet ugyanis az állatkerti állatok örökbefogadóinak, tiszteletbeli nevelőszülőinek rendezik most vasárnap - szokás szerint színes programokkal, feledhetetlen élményekkel.

60357153_2327426380657422_4619123845222105088_o.jpg

Évente több ezer állatot fogadnak örökbe - persze csak szimbolikusan. Az Állatkerti Alapítvány egyik legsikeresebb programja az örökbeadás, ami valójában egy játékos adománygyűjtési forma.

mangabe03.PNG

A zsiráfok, fókák, majmok, kenguruk, tigrisek, jegesmedvék és felsorolni is nehéz, mennyi más állat nevelőszülői ugyan haza nem vihetik az állatokat, de legalább sűrűn meglátogathatják őket.

2_16.jpg

Évente kétszer, a Nevelőszülők Találkozóján pedig nem csak kedvencükkel, hanem a többi "szülővel" is találkozhatnak, a gondozók pedig elmondják, mi történt időközben az örökbefogadott állatukkal.

A szülői értekezlet programja az alapítvány oldalán olvasható. A szülőknek ingyenes a belépés az Állatkertbe!

Képek forrása: zoobudapest.com és allatkertialapitvany.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://jegesmacko.blog.hu/api/trackback/id/tr3514818792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.