Nagyon korrekt ajánlattal állt elő az állatkerti Mikulás

2019. november 27. - maciblog

Tessék tűvé tenni a házat, lakást, felkutatni minden porlepte, rossz vagy megunt mobilt, mert a Mikulás beugrik az állatkertbe, és 200 forintos belépőre cseréli valamennyit december 6-7-8-án, az állatkerti Mikulás hétvégén! Aki így tesz, az nem csak jól jár, de jót is cselekszik. A Passzold vissza, tesó! akcióról már többször írtunk itt a blogon, és másutt is hallhattatok róla. A Jane Goodall Intézet és az Állatkerti Alapítvány tavasszal kezdődött és egy éven át tartó közös kampányának lényege, hogy visszagyűjtik a régi, rossz mobiltelefonokat, így segítve a bennük lévő értékes fémek újrahasznosítását, hogy ezzel a gorillák eredeti élőhelyének védelmét. 

mobil_allatkert.jpg

Hogy ez a két dolog hogy függ össze? Hát úgy, hogy a mobiltelefonok előállításához szükséges koltán nevű ércet Afrikában, a gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, pusztítva ezzel az egyébként is veszélyeztetett őserdőket. A világ koltán készletének 80%-a Afrikában található, ennek is nagy része a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ugyanott, ahol a hegyi gorillák, a bonobók és a csimpánzok is élnek. Ha azonban a használt mobiltelefonokban található ásványok újrahasznosításra kerülnek, ezeknek az érceknek a bányászata csökkenni fog. 

Egyszóval nagy segítség ez a gorilláknak, és ne feledjétek, a kampány még hónapokig tart, december 6-7-8-án azonban szinte ingyenes, mindössze 200 forintba kerülő állatkerti belépést is jelent minden egyes leadott mobil!

A bejegyzés trackback címe:

https://jegesmacko.blog.hu/api/trackback/id/tr2715328026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.