Arun, az elefántbébi lett a 2017-es év sztárja az állatkertben

2018. január 20. - maciblog

Ugyan még csak két és fél hónapos a november elején született Arun, az elefántbébi, mégis ő lett a 2017-es év legnépszerűbb állata a budapesti Állatkertben. Őt fogadták örökbe ugyanis legtöbben tavaly az Állatkerti Alapítvány összesítése szerint. Sőt, az elefántok "csapatban” is magasan nyerték a népszerűségi versenyt.

arun.jpg

Az Állatkert kisfilmet is készített Arun téli kalandjairól: a kiselefánt ezen olyan, mint egy igazi gyerek, örömmel csúszkál a jégen, izgalommal roppantja meg lábával a tócsák jeges kérgét, és a kifutóra leszálló galambok hajkurászásában is nagy örömét leli.

A 2017-es örökbefogadási toplista összesített eredményei alapján "egyéniben" a második helyen Auróra, a kispanda végzett, míg Niva, a szibériai nősténytigris állhat a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

20180107_111928_jpg.jpg

A "csapatverseny" ezüstérmesei a zsiráfok - a nyolctagú csorda két tavaly született borja ötödik, illetve kilencedik helyen végzett az egyéni versenyben. A csapatverseny bronzérmesei a szibériai tigrisek, noha csak ketten vannak, Niva és Norbi. Utóbbi hím is bent van a TOP 10-ben, a 6.-7. helyen osztozik Belijjel, a jegesmedvével.

Íme a 2017-es esztendő leggyakrabban örökbefogadott állatainak TOP 10-es listája:

  1. Arun     (elefánt)
  2. Auróra (kispanda)
  3. Niva      (szibériai tigris)
  4. Asha     (elefánt)
  5. Sauda   (zsiráf)             holtverseny
  6. Belij      (jegesmedve)   holtverseny
  7. Norbi    (szibériai tigris)
  8. Basil      (oroszlán)
  9. Sheshe  (zsiráf)
  10. Szerij    (jegesmedve)

A bejegyzés trackback címe:

https://jegesmacko.blog.hu/api/trackback/id/tr7913590235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.