jegesmackó blog

Nem a gyalogkakukk, de van olyan gyors

2017. július 02. - maciblog

Szinte minden kontinensnek megvan a maga futómadara, és ezek közül többel, például a sisakos kazuárral (Új-Guinea) vagy a nanduval (Dél-Amerika) találkozhattok a fővárosi állatkertben is. Így van ez az emuval is, amely ausztrál színekben indulna a futómadarak képzeletbeli maratonján.

emu.jpg

Az emu Ausztrália hivatalos madara. A vörös óriáskenguruval együtt az emu tartja Ausztrália címerpajzsát az ország címerében. Az emu a világ második legnagyobb madara – a strucc a legnagyobb -, akár 190 centisre is nőhet. A magvakon, bogyókon élő madár húsát az őslakosok és a telepesek is előszeretettel fogyasztották, sőt egyszer még háborút is vívtak ellene, és láss csodát, az emu nyert. Történt ugyanis 1932-ben, hogy a nagy szárazság miatt táplálék szűkében lévő emuk megdézsmálták a gabonaültetvényeket. Az ausztrál kormány bevetette a hadsereget, de a fegyverek csak alig egy tucatnyi madárra végeztek, az emuk ugyanis piszok gyorsan tudnak futni, egyszerűen elszaladtak a puskák elől.

Teknősroham

2017. június 30. - maciblog

Feltehetném a 18-as karikát, de nem teszem, botránkozzon csak meg mindenki! Vagy inkább irigykedjen?  A hőség teknőséknél nem lohasztja a vágyat, sőt!

teknos_1.jpg

Nem volt hosszú az udvarlás, szinte rajtaütésszerű lerohanásról beszélhetünk. A lényeg, hogy teljes volt a siker.

teknos_2.jpg

Magyarországon a világ mintegy 300 teknősfajából a mocsári számít őshonosnak. Nemcsak őshonos, hanem védett is, mint az összes több hazai hüllő- és kétéltűfaj. Szüksége is van a védelemre, mert kezdik kiszorítani őket az élőhelyükről az ékszerteknősök. Ezeket a hobbiból tartott állatokat gyakran engedik szabadon az akvaristák, amikor rájönnek, hogy bizony ezek is megnőnek, kinövik az akváriumot. Nem véletlenül hirdette meg tavaly a fővárosi állatkert a felelős állattartás jegyében, hogy az elengedés helyett inkább adja le az állatkertben az ékszerteknősét az, aki nem akar, vagy nem tud tovább gondoskodni az állatról. A teknőst a karantén után elhelyezik a Nagy-tóban, ahol boldogan élhet tovább, és nem veszélyezteti a természetben a Magyarországon őshonos mocsári teknős élőhelyét.

Mindent a szemnek! - színpompa a Lepkekertben

2017. június 27. - maciblog

A Lepkekert az Állatkert azon kevés részei közé tartozik, ahol se kerítés, rácsok, se üvegfal nincs, teljesen szabadon mozoghatunk az állatok között, amelyek valóban csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.

1_11.jpg

Méghozzá milyen szép példányok! A Lepkekert nem véletlenül a nyári szezon egyik legnépszerűbb időszaki állatkerti látnivalója.

2_5.jpg

A Pálmaház mögötti pavilonban 21 trópusi lepkefaj háromszáznál is több egyede repdes szabadon, közöttük végigsétálva az is előfordul, hogy a vállunkra, fejünkre szállnak. Persze még ilyenkor is tilos kézzel hozzájuk érni!

3_3.jpg

A Lepkekertben közép- és dél-amerikai illetve délkelet-ázsiai lepkék csodálhatók meg. Csupa egzotikus, színpompás, hatalmas példány. Egyedül nappali pávaszem nem egzotikus, ez ugyanis itthon is őshonos.

Bese kiválóan dirigált

2017. június 20. - maciblog
Bese mackót, az állatkert harmadik jegesmackóját nem kell bemutatnunk nektek. Itt a blogon is találkozhattatok már vele. Szabadon bóklászik az állatkertben, mégsem kell tőle rettegni. Barátságos, imádja, ha fotózzák és mindig kész egy pacsira, ölelésre. Bese a minap különös tehetségéről is számot adott: a zenészek és a közönség nagy megelégedésére vezényelte Kőszeg Város Fúvószenekarát az állatkertben. Ki gondolta volna, hogy mire képes egy jegesmackó...

Kenguru, ugrány, erszényes

2017. június 16. - maciblog

Egész közel jöttek barátkozni a kerítéshez az Állatkertben a nagy erszényesek. Amikor viszont távolabb kerültek, jól kivehető volt, milyen ügyesen egyensúlyoznak a vastag farkukkal.

2_4.jpg

Bár a kenguruk esetlennek tűnhetnek, ahogy hátsó lábaikon szökdécselnek, nagyobb sebességnél a hosszú izmos farkuk ellensúlyozza és tartja egyensúlyban az előre hajló állat fejét és vállait.

1_10.jpg

A magyar kenguru szó egyébként az északkelet-ausztráliai guugu-yimithirr nyelv szókészletéből ered. Magyar nyelvű szövegben először 1801-ben bukkant fel, de a szó csak a 19. század végére vált egyeduralkodóvá a nyelvújítás korában született riválisaival (például ugrány, górugrány) szemben.

Egy kis séta senkinek sem árt

2017. június 13. - maciblog

Sőt, kifejezetten egészséges. Ezért is "vitték" az Állatkert gondozói sétálni a két totyogót, akik engedelmesen követték őket.

1_9.jpg2_3.jpg

Nem szokatlan látvány ez egyébként az Állatkertben, hiszen nemrég azt mutattuk be itt a blogon, amikor Rudit, az ormányosmedvét vitte gondozója reggeli sétára - igaz, őt pórázon.

1_5.jpg

De össze lehet futni az állatkerti sétányokon olykor Pandával és Pihével, a bárányokkal, valamint Ralph-al, a pónilóval, mert bizony őket is megsétáltatják a gondozóik.

A kutya vacsorája

2017. június 11. - maciblog

Ebben a nagy melegben még a legjobb, legprofibbnak tartott ragadozók figyelme is lankadhat, ennek azonban súlyos következményei lehetnek...

1_8.jpg

Valami ilyesmi történhetett a szibériai tigrisekkel is, hiszen délután, mikor a kifutójuknál jártunk, nekik nyoma sem volt, bizonyára inkább az árnyékban pihenhettek, ám ezt kihasználva megjelentek a potyázó madarak, akik lecsaptak az elől maradt ebédmaradékra.

Így lett kutya vacsorája a szibériai tigrisek ebédjéből. A tigrisek egyébként napi öt kilogramm húst és fél kiló belsőséget fogyasztanak, olykor pedig egészben, szőröstűl-bőröstül kapják a zsákmányt, leginkább nyulat.

A jegesmacikölyök az új sztár

2017. június 09. - maciblog

Elég csak a medencéjük előtti üvegre tapadó látogatók tömegét nézni, abból eddig is lehetett sejteni, hogy az áprilisban, a moszkvai állatkertből érkezett két jegesmedve, Belij és Szerij, az Állatkert új sztárjai, de most már "papír is van róla."

20170606_150707.jpg

Az állatok örökbefogadási statisztikájában ugyanis az látszik, hogy egyikük, Belij májusban felkerült a legtöbbször örökbefogadott állatok TOP10-es listájára, sőt, rögtön dobogós, harmadik helyezést ért el - megosztva helyét Aurórával, a kispanda-mamával és Jacquissel, az oroszlánfókával.

Májusban az ezüstérmes Niva, a szibériai tigrishölgy lett, az első helyezett pedig Asha, a most négyéves kiselefánt. Asha rutinos versenyző, nem először kerül az örökbefogadási lista élére, és rendre ott van az élbolyban, a TOP10-ben.

 

Visszaszámlálás indul!

2017. június 03. - maciblog

Az állatkert mindig nagy kaland, de nem mindig csak az állatok miatt, hiszen a kert időről-időre legalább ennyire színes és érdekes kulturális programoknak is helyt ad. 

Alig három hónap múlva, augusztus 23-án olyat láthat a nagyérdemű, mint még sohasem: egy színpadon szerepel Király Linda és Viktor, Tóth Gabi és Vera, valamint Vastag Csaba és Tamás a 25. születésnapját ünneplő Alapítvány a budapesti állatokért jótékonysági koncertjén.

fokapu_molino_4000x1100_screen.jpg

A Zenés Állatkerti esték sorozatának ráadáskoncertje augusztus 23-án 20:30 perckor kezdődik. A látogatók aznap este nem csak egy páratlan zenei élménnyel lehetnek majd gazdagabbak, hanem a koncertbelépő megvásárlásával támogatják az Alapítványt, ezáltal az állatok jólétét, amiért az állatkert saját testvérei - a közönség kedvenc jegesmedve-ikrekre, az újszülött zsiráf-féltestvérek, illetve Asha, a kiselefánt őszre várt kistestvérére - külön köszönetet mondanak.

A koncerten fellépő művészek egy különleges dalt is előadnak, amit kimondottan erre az alkalomra írt a Rakonczai Viktor - Orbán Tamás szerzőpáros.

Részletes információk: http://www.allatkertialapitvany.hu/rendezvenyek

Jó hír, hogy a koncertjegyekkel már este héttől be lehet menni az állatkertbe, így a kellemes, hűvösebb nyár estén még egy könnyű sétát is tehetünk a kertben az esti zenés program előtt.

Fóka-móka

A Balaton vize már 20 fokos, de ez történetünk szempontjából lényegtelen, mi ugyanis itt, a fővárosi állatkertben egész évben kiváló hőmérsékletű és minőségű vízben úszkálhatunk. 

foka_jo.jpg

Mókázni is van kedvünk, mindenféle kunsztokat tudunk. Némi jutalomfalatért neked is megmutatjuk, ha felénk kanyarodsz, csak légy ott a Kissziklánál, ahol mindennap 11-kor kezdődik a Fóka-móka! 

süti beállítások módosítása