Az Állatkert "ötletgazdája" a márciusi ifjak közt

2019. március 15. - maciblog

A budapesti Állatkert "alapítói atyái" közt tiszteli Xantus János természettudóst, ő volt az 1866-ban megnyílt intézmény első igazgatója. De nemcsak erről híres a zoológus, etnológus Xantus, hanem arról is, hogy részt vett az 1848-49-es szabadságharcban.

xantus_janos_vu.jpg

A szabadságharc kitörése után azonnal jelentkezett nemzetőrnek, a pákozdi csatában már tűzmesterként vett részt. Komárom védelmét huszár főhadnagyként erősítette. Később hazafias nyilatkozatai miatt hadbíróság elé állították, de megszökött és előbb Londonban, majd az Egyesült Államokban élt.

82431.jpg

Az Államokban vetődött fel benne egy Pesten létesítendő állatkert alapításának gondolata, majd 1864-ben vissza is tért Magyarországra, hogy a Pesti Állatkert alapítása körül buzgólkodjon. Alig két évvel később, az 1866. augusztus 9-i megnyitón már frissen kinevezett igazgatóként üdvözölte a díszvendégeket.

Első kép: Xántus János portréja a Vasárnapi Ujság 1862. február 9-i számából / wikipedia

Második kép: az Állatkert régi főkapuja. A felvétel 1890 után készült. Fortepan/Budapest Főváros Levéltára

A bejegyzés trackback címe:

https://jegesmacko.blog.hu/api/trackback/id/tr2114690308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.