jegesmackó blog

Amiért Kádár János, Richard Burton és Bruce Willis is odavolt

2019. november 22. - maciblog

Mi lehet az, amiért hasonlóan tudott lelkesedni az MSZMP főtitkára, Kádár János, és két világhírű színész, Richard Burton és Bruce Willis? Hát biztos nem az első három tippem között emlegetném, de a helyes válasz az, hogy mindannyian odavoltak a budapesti Állatkertért.

2_1.jpg

Már a régi időkben is minden társadalmi körben szokás volt egyébként az intézményt meglátogatni. A megnyitás után, az Osztrák-Magyar Monarchia idején a királyi családból főként Sissi, vagyis rzsébet királyné és József főherceg látogatta az Állatkertet, de rendszeres vendég volt itt a "haza bölcse", Deák Ferenc is.

1_32.jpg

Jóval később egy másik vezető, Kádár János, az MSZMP főtitkára is többször meglátogatta az Állatkertet. És végül egy sor hollywoodi szupersztár, köztük a már említett Burton és Willis is megfordult itt. Richard Burtonnal az 1972-ben Budapesten forgatott Kékszakáll című film néhány jelentét az Állatkertben vették fel.

2_17.jpg

Bruce Willis már nem a munka miatt, hanem családostul, kikapcsolódni ment az Állatkertbe 2012-ben, amikor a Die Hard forgatása miatt Budapesten tartózkodott. A színész felesége, Emma Heming Willis később egy Twitter-bejegyzésben osztotta meg a rajongókkal, hogy milyen remek állatkert van Budapesten.

Képek forrása: jegesmackó.blog.hu és zoobudapest.com

A bejegyzés trackback címe:

https://jegesmacko.blog.hu/api/trackback/id/tr5315320232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása